Az első magyar prémium üdítő rövid története, avagy miért és hogyan kezd valaki üdítőt gyártani?

Szia, az én nevemet úgy hívják, hogy…

Amikor valakivel megismerkedem privát és arról esik szó, hogy mivel foglalkozom, mindig nagyon hamar jön a kérdés: tényleg, és hogy kezd el valaki üdítőt gyártani? Valamiért ez vagy nagyon érdekesnek tűnik mindenki számára vagy egyszerűen még nem találkozott az illető olyannal, aki üdítőt gyárt. 

Bevallom, nagyon sűrűn én sem találkoztam szakmabelivel, aki szintén üdítőt gyárt. Igaz, hogy sok márka van, de a sok márkát néhány nagyobb (nem hazai) cég fogja össze. Van amelyik szörpökre specializálódott, van amelyik energiaitalokra és van amelyik a klasszikus vonalat viszi, – szénsavas kóla és társai  formában – és vannak teás illetve rostos termékgyártók. Valamint ne feledkezzünk meg a vizes vállalkozásokról, hiszen mint alkoholmentes termékek a piacon különállóak, de élelmiszergyártás szempontjából – mint alkoholmentes termékek – az üdítőkkel javarészt egy kalap alá veszi a szabályozás és természetesen a fogyasztók is.

Ezek a nagy cégek, ha egyáltalán magyarok, akkor is sokféle termékkel foglalkoznak és egy ilyen cégnél dolgozó munkatárs vagy akár maga a tulajdonos nem fog úgy bemutatkozni, hogy helló, üdítőgyártó vagyok. Mindenki nyugodjon meg, de az “alkoholmentes termék-gyártók”, ha inkognitóban is, de köztünk járnak! Szóval így bemutatkozni jobb híján az szokott, aki kicsiben dolgozik és a személyes munkájának jelentős részét valóban az teszi ki, hogy üdítőt gyárt, tehát alapanyagok után kutat, kísérletezik, kóstol, receptúrát ír, terméket fejleszt, gyárt és elad, tehát egy kézben van minden feladat. Lényegében ez az üdítőgyártás definíciója. Persze mindegyik résztevékenység bővebben elmesélhető és, ha valakit ezek közül bármelyik része érdekli, akkor még izgalmas is, de tessék elhinni, lényegében nem különbözik semmilyen más olyan tevékenységtől, amit az ember saját kútfőből végez, legyen az motorszerelés, programozás, design, tehát bármi más, aminek szellemi és/vagy fizikai lenyomata képződik, amely folyamat során szükség van tapasztalatra, kreativitásra, intuíciókra és kíváncsiságból fakadó elkötelezettségre, valamint szakmai tudásra is természetesen. Aki mással foglalkozik, annak lehet, hogy izgalmasan és különlegesnek hangzik, de nem olyan, mint James Bondnak lenni, ha pedig igen, akkor úgysem mondhatom el, ugyebár.

Az én történetem is egyszerű történések profán sorozata, bár tagadhatatlanul van varázslat az egészben épp úgy, mint üdítőket kitalálni és megalkotni, azzal a céllal (is), hogy a terveim szerint, majd ezt valaki megissza, mikor befejez egy jó vacsorát, vagy megszomjazik munka közben vagy egy baráti beszélgetés során.

Az ízek mindig fontosak voltak számomra. Már gyerekkoromban is tudtam rajongani egy jó kajáért, voltak kedvenceim és ellenségeim az asztalon. Ha káposztás cvekedli került elém, akkor aznap bizony kétszer ettem levest inkább. Szerencsére erős alapozást kaptam általános iskolai éveim alatt, remek konyhával rendelkezett az intézmény, ahol napközis voltam. Érdeklődésem a gasztronómia iránt már akkor megmutatkozott, gyerekként megtanultam a konyhai alapokat, a levesek, főzelékek, desszertek, sültek, saláták készítését. Szóval ez nem csak sokat segített, de kellett is hozzá. Komoly dilemmát jelentett nyolcadikban, hogy szakácsnak tanuljak vagy autószerelőnek. Bár mindkettő érdekelt, de az előbbiről le-, az utóbbira pedig rábeszéltek. Talán ezért megmaradt az érdeklődésem a gasztronómia iránt és a műszaki dolgokhoz sem vagyok hülye. Fordítva talán mindkettő feledésbe merült volna már.

Ennek semmi értelme, úgyhogy csináljuk

Ugrok az időben, mivel az azután következő húsz évben önmagam és a kifejezési forma keresése tette ki a történések java részét. Minden is voltam, az adatrögzítőtől, biciklis futáron át, portás, raktáros, műszaki ügyintéző, bolti eladó, és végül szerkesztő, újságíró és fotós, ami régi álom volt és jó pár évig szívesen csináltam. Aztán kellett valami új, és ez az új egy zöldségbolt lett, amit félig dzsúszbárként álmodtam meg. Mondanom sem kell, teljesen tapasztalatlanul. Azt sem tudtam, amikor megnyitottam, hogy melyik a zeller és melyik a karalábé és most nem viccelek. Viszont annyira szívvel csináltam és gyorsan fejlődtem magamhoz képest, hogy kezdett valami lenni az egészből. Sikerült pár év alatt a pult sarkába rakott használt kis turmixgépből az éledő pesti gasztroforradalom – ahogy sokan akkorról ismernek – “Mahung Peti-jévé lennem, lévén, hogy az első dedikált helyemet Mahung Biokocsma és Dzsúszbárnak hívták. A nyitástól számítva már két éven belül újságcikkek, rádióinterjúk és szakmai érdeklődés alanyává váltam, igaz, sokat is dolgoztam érte és nyitott voltam, így lettem például a kis 12 négyzetméteres boltommal az etalon és komoly márkák mintaboltja.

Innen pedig már csak egy lépés volt az üdítőgyártás. Nem volt nehéz felismerni ugyanis két dolgot. Az emberek imádták a dzsúszokat, amiket készítettem, rengeteg kreativitás, kísérletezés volt benne és persze, ha sikerült két össze nem illő dolgot mégis összehozni és finomhangolni, akkor az sikerélmény volt. Egyszer összeszámoltam, hogy közel kétszáz féle alapanyagból kreálom a különböző leveket és volt olyan, amiben közel 10 féle összetevő is volt. Rengeteget megtanultam önszorgalomból a növényi alapanyagokról, a fűszerekről, azok különleges ízformáló hatásairól, valamint a különböző feldolgozási eljárásokról. Nagyon sokféle variációt kikísérleteztem és ezek adták végül az erős alapot a későbbiekben. A másik felismerés pedig az volt, hogy az ilyen termékek csak és kizárólag frissen jók! Ezalatt nem csak az eltarthatóságukat értem, hanem az ízüket is. Egy óra múlva egy dzsúszban nincs az a pezsgés, mint frissen fogyasztva. Lehet, hogy finomabb egy dobozos készítménynél, de halvány árnyéka önmagának, tompulnak az ízek, kisimulnak, ami nem tesz jót az élvezeti faktornak. Szóval vagy minden kerületben nyitok egy helyet (brutális befektetés) vagy technológia után nézek (szintén brutális pénzmag).

Végül a harmadik megoldás lett a befutó…

2016 nyarán épp szervezték az egyik, már hagyományteremtő gasztrófesztivált az Andrássy úton és mivel akkor már rendszeres látogatói voltunk a kis csapatommal a Mahung égisze alatt az ilyen eseményeknek, minket is meghívtak. Akkor éppen egy nagyobb lélegzetű kísérletben voltam, ami nem más volt, mint az erjesztett gyömbéres üdítő. Gondoltam kiviszek cirka 120 litert, hogy a különböző ízekkel csináljak egy felmérést a visszajelzések alapján. Persze vittem a saját, helyben főzőtt gyömülcsös-gyógynövényes szörpöket, dzsúszokat, nyersvegán sütiket és a háromnapos rendezvény első napjának a vége felé elfogyott az erjesztett üdítő. Hoppá! Rohanás azonnal vissza a bázisboltba, és őrült tempóban nekikezdtem a következő adag gyártásának. Szerencsére ideális körülmények között, hamar beindul és lezajlik az erjedés azon szakasza, ami kész terméket generál, de azért ez nem két perc. Másnap pár palack már készen volt szervírozásra, de mondanom sem kell, mindenki ezt kereste. Harmadnap a két kihelyezett kassza, alig bírta a sort, a fejetlenség határán pörögtünk és ahányszor kiléptem szusszanni, máris ott volt két vadidegen gratulálni és érdeklődni, hogy honnan jött az ötlet. Így kezdődött hát az üdítőgyártás. Persze ezután még egy darabig üzemeltettem a két Mahung egységet, de ősszel úgy döntöttem, abbahagyom ezt a mérhetetlenül sok energiát és szervezést igénylő létformát, ami vasárnap délutántól a következő hét szombat estig tartó folyamatos munka, a mindennapi hajnali árubeszerzés, piacozás, boltozás. Ugyan az utóbbi pár évben már rendszeresen volt alkalmazotti segítség, de rendre mindenki hamar belefáradt ebbe, hiszen nagyon sok mindenhez kellett értenie, magasan volt a léc, a forgalom pedig hektikus volt, ahogy az egy lokális, helyhez kötött kiskereskedelmi boltnál lenni szokott.

Mahungból Gyömbír

A bezárás után több, mint fél évre visszavonultam és kezdődtek az igazi kísérletek, a folyamatok megértése, információgyűjtés és tanulás. Élelmiszerbiológia, dietetika, erjedésvezetés, ésatöbbi. Szerencsére volt némi segítség, azok részéről, akik egy nappal előrébb jártak ezekben a témákban és mivel jóban voltunk, ha tudtak, segítettek. Ekkor alakultak ki azok a szakmai barátságok is, amik a mai napig sokat számítanak például a Harapunkkal, a Kétbalkezesekkel, a Mad Scientis-szel.

Persze üdítőt gyártani nem olyan könnyű, főleg valódi alapanyagokból és minőségit és ráadásul először. Pofonegyszerűnek tűnik, ha az ember nem találkozik azokkal a problémákkal, amik ilyenkor előjönnek. Most nem arra gondolok, hogy miképp fogják hívni a terméket és a márkát, bár, az sem egy egyszerű kérdés, hiszen jó név kell és hosszútávra, hanem hogy hogyan kerül a palackba? Ja, milyen palackba? Várjunk csak, azt előbb le kell gyártani. Hogyan kell legyártani? Hőfokok, rendszerek, szűrés, karbonizálás, erjedésleállítás, kapacitásváltoztatás etcetera, etcetera. Ráadásul a tesztelés egy komolyabb laborkapcsolat nélkül mindig érzékszervi és bizony időigényes. Nyelvvel megtanulni széndioxid tartalmat számolni, na ahhoz kell a sok tapasztalat. Természetesen a szavatossági tesztek sem egyik napról a másikra mennek le. Mindez jóformán a nulláról kezdve, idővel is csak egy pár hónapos sörfőzési tapasztalattal, ami épp hogy arra elég, hogy egy pontosan leírt receptúrából, előkészített alapanyagból egy ki- nem, de megismert rendszeren sört főzzön az ember, de nem áttervezve, elölről újra kitalálva egy teljesen más alapanyagokból, egy teljesen más terméket gyártson le. És akkor még nem is beszéltem a piackutatásról, az éjszakákon át tartó elemzésekről, receptúra és technológia-tervezésről. Mindezt egyedül természetesen, itt-ott kis segítséggel. Szerencsére nem teljesen ismeretlenül léptem a piacra, amikor kész lett az első gyártás, hiszen a korábbi évek, a rutin, a kapcsolatok lehetővé tették, hogy legyen olyan partner és vendéglátóhely, akik látatlanban is lehetőséget biztosítottak bemutatkozni és elindítani az első magyar prémium üdítőt, az akkor még Gyömbír névre keresztelt változatot.

Amit eddig leírtam, pedig egy finoman kivonatolt része a történetfolyamnak, mintha egy viccnyi mennyiségbe kellene belesűríteni Jókai bármely művét, szóval, amikor valaki megkérdezi, hogy honnan jött az üdítő gyártás ötlete, inkább annyit szoktam felelni, hogy “hát, szeretem az ízeket”.

Na de hogy lett a Győmbírből, az első magyar prémium gyömbéres üdítőből Gingerfield Craft Beverage?